Széchenyi 2020
hívjon ma: +36-78/466-488

Biztosítások

Biztosítás története

Mióta beszélünk biztosításokról?

Az őskor idején az ember még csak annyi terméket állított elő, mely a létfenntartáshoz elegendő volt. Így nem volt felhalmozott vagyon, tehát a biztosításra sem kellett túl nagy hangsúlyt fektetni. A rabszolgatartó társadalmak idején azonban már megjelent a magánvagyon, és ezzel egyidejűleg a közös kockázatviselés is. Ebben a korban a kereskedők megegyeztek, hogy a karavánjaik kifosztása esetén a keletkezett károkat közösen viselik.

A társadalmak fejlődésével egyre inkább megjelentek a specifikus kártérítések. A XII. századtól kártérítést nyújtottak tűz, hajótörés, állatok ellopása, szállítmányok elvesztése esetén, vagy halál esetén temetkezési költségekre segítséget adtak. Az első tényleges biztosítás kötvényt a XIV. században Genovában állították ki. A XVII. században megtörtént az igazi áttörés.Londonban Edward Lloyd kávéházában megalakították a hajó- és szállítmánybiztosítás központját. A Lloyd napjainkban is az egyik legtekintélyesebb biztosítási vállalkozási szervezetnek számit. A nagy számok törvényének felismerésével, kialakult az első kárvalószínűség számítás, egyszóval a mai modern biztosítás.

Magyarországon mikortól beszélünk biztosításokról?

A XIV. századba nyúlik vissza a csírái, amikor a céhek úgynevezett társládákat, segélyeket hoztak létre a tagok részére. XVI. századtól már bányatársaságok is pénzt szedtek, segélyek és temetkezési szolgáltatásokat fizettek ki belőle, a bajba jutott hozzátatozóknak.Az első magyar biztosító társaság 1807-ben alakult a Rév-Komáromi Hajózási Biztosító Társaság , ahol a rakományt és a hajót is már biztosították. 1919-ben létrejött az első országos biztosító egyesületet a BIOSZ- 63 társaság csatlakozott ide -ez 1948-ig működött hazánkban.

A II. világháború között nem sokat hallottunk a biztosításokról, a fejlődés a II.világháború után indult meg - 1949-ben megalakult hazánkban , a Állami Biztosító Nemzeti Vállalat.Teljes Állami monopólium 1952-1986 -ig tartott. Fedezetet nyújtottak már lakás, társasházak- és balesetbiztosításokra, kiterjedt életbiztosítások, vállalatok és szövetkezeti biztosítások alakultak ki.

1986- ban az állam ketté osztotta törzstőkéjét és két állami biztosítót hozott létre , így Állami Biztosító (AB) és Hungária Biztosító(HB) néven.

Külföldi Biztosítók 1989-től jelennek meg újra hazánkban, elsőnek az osztrák Providencia, majd a olasz Generáli, a holland ING és AEGON Biztosító csoportok , majd folyamatosan egyre több külföldi biztosító lép színre az országunkban, egyre több, szélesebb körű szolgálatatásokat kialakítva. 1995-ben elfogadásra került a Biztosítási törvénykönyv (BIT), amely szabályozza a piac működését. Jelenleg több mint 30 biztosító társaság működik hazánkban, az európai országokon kívűl jelen van USA és ausztrál biztosító cég is .

Miért van szükség ma is biztosításokra?

Ahogy az ókorban, majd a középkorban is már rájöttek arra , hogy az értékeinket úgy tudják, megóvni, -ha egy közösségi csoport pénzt gyűjt össze, ami kár esetén fedezi a károsultak kárát. Erre ma veszélyközösségeket hoztak létre, azaz olyan csoportokat amikre lehet biztosítást vállalni ,amelyet matematikai és statisztikai számításokkal kalkulálnak ki a szakemberek. Ma a felgyorsult világban, a vagyonunk, értékeink, vállalkozásunk és életünk többféle módon biztosítható, egyre szélesebb formában.

A biztosítást fizető személy-szerződő ember vagy jogi személyiségű cég - aki egy jövőbeni védelmet vásárol meg, amellyel a bekövetkező kockázatot a Biztosítóra hárítja át. A szolgáltatások széleskörűek lehetnek már , ezért díjban is nagy eltéréseket vannak a biztosítási termékek között.

Hogyan lehet ma biztosításokat kötni?

Ma már sok választási lehetőségünk van, de a személyes tanácsadást semmi nem tudja pótolni. Ezért mi személyes találkozó során adunk ajánlatot, ahol kiderítjük az ügyfeleink igényeit.

BRÓ. KER. KFT.BRÓ. KER. KFT.

6300 Kalocsa
Szent István Király u. 70.
Székhely: 6300 Kalocsa, Pataji utca 10/A
Vezetőség: Marton Sándor Tibor
Tel.: +36-78/466-488
E-mail: brokerkft@brokerkft.hu
Cégjegyzékszám: 03-09-112272
Adószám: 13440169103

Kövessen Minket:

Copyright © Bró. Ker. Kft. 2024. | Minden jog fenntartva | Adatvédelmi tájékoztató | DREAM4SYS ERP